Budai Allergiaközpont


Mit ne egyenek a hisztamin intoleranciások húsvétkor?

2018. március 21. - EgészségBlog
Lassan elkezdjük összeállítani az ünnepi menüsort és beszerezni a főzéshez szükséges alapanyagokat. A tervezés során azt is tartsuk szem előtt, hogy hisztamin intolerancia esetén a füstölt húsok, sonkák mellett a csokitojás és a kalács is kellemetlen tüneteket okozhat.

 

Jelen van a szervezetünkben

A hisztamin egy olyan molekula, ami egyes sejtekben (hízósejt, eozinofil sejt, bazofil sejt) tárolódik, onnan külső hatásra felszabadul. Ilyen sejtek az egész szervezetben elszórtan helyezkednek el, a hisztamin receptorok pedig a bőrben, bélrendszerben, légutakban, keringésben, vérképző szervekben, sőt még az idegrendszerben is megtalálhatóak – mondta el dr. Hidvégi Edit gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa. Ez azt jelenti, hogy ezeken a helyeken képes hatást kifejteni, vagy – ahogyan mi érzékeljük - tüneteket okozni.

A hisztamin okozza a jól ismert allergiás tüneteket is

Allergiás folyamatokban a felszabaduló hisztamin révén alakulnak ki a csalánkiütések, a hörgőszűkület az asztmásokban, az orrfolyás a szénanáthásokban. Különböző módon az erek, a bél és az idegrendszer is reagál erre az anyagra. A tünetek kezelésére antihisztamint szoktak adni az orvosok. Ezek a készítmények meggátolják, hogy a hisztamin a receptorokhoz kötődhessen, ezáltal lecsökken a hisztamin hatása és ezzel együtt a tüneteink is.

Három okból is magasabb lehet a hisztamin szint a szervezetben

Nemcsak a szervezetben termelődik és szabadul fel a hisztamin, hanem kívülről is be lehet vinni: egyes ételeknek magas a hisztamin tartalma, vagy éppen a hisztamin termelést, felszabadulást segítik, fokozzák a szervezetben. Léteznek olyan ételek, ill. gyógyszerek is, amik a hisztamin lebontását akadályozzák meg. Egy másik speciális eset, amikor már eleve, maga a hisztamin bontó enzim szintje nagyon alacsony a szervezetben és ez okozza az allergiás jellegű tüneteket. Ezt nevezzük hisztamin érzékenységnek, vagy hisztamin intoleranciának.

Milyen tünetekből ismerhetjük fel?

A magas hisztamin tartalmú ételek, italok fogyasztásakor hirtelen kipirulás észlelhető. Ezt különösen pezsgő ivása után pár perccel lehet gyakrabban észlelni, mivel a pezsgőnek nagyon magas a hisztamin tartalma. Jelentkezhet orrfolyás, tüsszögés, könnyezés, köhögés, sípoló légzés, de ha a bélben levő enzim hiányzik, vagy csökkent az aktivitása, akkor hasi görcsök, hirtelen jelentkező laza széklet, hasmenés is jellemezheti. A migrénes panaszoknak (csokoládé, sajt után) is lehet ez az oka, emellett szívdobogást is okozhat.

mit ne egyenek a hisztamin intoleranciások húsvétkorMi váltja ki a panaszokat?

Több élelmiszer hisztamin tartalma is magas, mások pedig a szervezet hisztamin termelését fokozzák, és ezért javasolt elkerülni őket. A húsvéti menünél maradva, ha alkoholos italok is kerülnek az asztalra, a hisztamin intoleranciásoknak különösen a pezsgő és a vörösbor kerülendő, ezeknek a legmagasabb a hisztamin tartalma. Szintén kellemetlen tüneteket okozhatnak a füstölt húsok, a csokoládé, a kakaó, az élesztővel készült kenyér és péksütemények. A boltban készen vásárolható nem friss, állott ételek fogyasztása, melyekben hisztamin termelő baktériumok elszaporodhatnak szintén nem ajánlott. Kerülendőek az érlelt sajtok, a mustár, savanyú káposzta, dió, paradicsom, szójaszósz, fekete tea és energiaitalok is.

Vizsgálat és kezelés

A hisztamin intolerancia meghatározása a tünetek alapján és vérvizsgálattal, a hisztamint lebontó DAO (diamino-oxidáz) enzim szintjének meghatározásával lehetséges. Kezelése diétával, a magas hisztamin tartalmú ételek, italok kerülésével lehetséges. Szükség esetén antihisztamin szedhető, illetve létezik a hisztamint bontó enzim pótlására gyógyszer, amit nem lehet patikában kapni, de orvosi javaslatra elérhető. Ennek szedésével, alkalmanként meg lehet előzni a panaszok megjelenését, ha például olyan helyen – étteremben, vendégségben – étkezünk, ahol nem tudjuk pontosan ellenőrizni az egyes fogások összetevőit.

Bizonyos antibiotikumok felerősítik a hisztamin intolerancia tüneteit!

Ha valakinél csökkent, vagy hiányzik a hisztamint lebontó diamino-oxidáz (DAO) enzim működése, akkor a szervezete nem tudja megfelelően lebontani a táplálékokkal bevitt, vagy a szervezetben termelődő hisztamint. Néhány antibiotikum is gátolhatja a DAO enzim működését, ezáltal felerősítheti a hisztamin intolerancia tüneteit.

Hasfájás, puffadás, orrfolyás

A hisztamin intolerancia változatos tüneteket okoz, melyek jelentkezhetnek a gyomor-bélrendszerben, de a légutakban is. Hasfájás, hasmenés, hányás, fejfájás, krónikus orrfolyás és orrdugulás hátterében is gyakran ez húzódik meg – sorolja a tüneteket dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa. Hiányzó, vagy csökkent DAO enzim működés mellett, ha a beteg hisztaminban gazdag ételeket fogyaszt, vagy olyanokat, amelyek a szervezet hisztamin termelését serkentik, akkor a felsorolt tünetek megjelenésére számíthat.

Kit érint a hisztamin intolerancia?

Korra és nemre való tekintet nélkül bármikor jelentkezhetnek a tünetei, férfiaknál, nőknél és gyermekeknél is előfordul. Felismerése gyakran sokáig elhúzódik, hiszen az orrfolyás, orrdugulás kapcsán valamilyen légúti fertőzésre vagy légúti allergiára gondolunk, a hasfájást, fejfájást pedig gyakran a stressz tüneteként kezeljük. Akkor is érdemes ebbe az irányba is vizsgálódni, ha más étel-, vagy pollenallergiát célzó vizsgálatokkal eddig nem sikerült azonosítani, hogy mi okozza az elhúzódó panaszokat.

hisztamin intoleranciaTélen több okból is erősödhetnek a tünetek

Ebben az időszakban több olyan ételt is fogyasztunk, melyek a hisztamin intoleranciások számára nem javasoltak. Az ünnepek alatt gyakran kerül az asztalra dió, mogyoró, halak, vörös bor, csokoládé és savanyú káposzta is, de ezek mellett a sajtok, paradicsom, citrusfélék, ananász és spenót is fogyasztása is felerősíti a tüneteket. A helyzetet tovább súlyosbítja, ha valamilyen betegség kapcsán antibiotikumot kell szedni. Bizonyos gyógyszerek ugyanis hisztamin felszabadítók, vagy gátolják a DAO enzim működését, így a tünetek tovább fokozódhatnak. A cefuroxim, cefotiam, izoniazid, pentamidin, klavulánsav és klorokvin antibiotikumok mellett bizonyos nyákoldó hatóanyagok is – acetilcisztein és ambroxol is ebbe a csoportba tartoznak.

Diétával és enzim pótlással kezelhető

A diamino-oxidáz (DAO) enzim mennyisége a szervezetben vérvizsgálattal kimutatható, s amennyiben bebizonyosodik, hogy a csökkent termelődés áll a hátterében, az enzim pótlására van lehetőség, tabletta formájában. Emellett természetesen diétát is javasolt tartani, a magas hisztamin tartalmú ételeket kerülni kell.

5 dolog, amit ne ajándékozzon allergiás ismerősének

A legjobb szándékunk ellenére is kellemetlen perceket okozhatunk szeretteinknek, ha nem a megfelelő ajándékot választjuk az ünnepi alkalomra. Mivel az allergia ma már egyre több embert érint, nem árt, ha tisztában vagyunk a főbb allergénekkel. Dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosának tanácsai ebben segíthetnek.

Hisztamin intoleranciásnak bort vagy csokitajándék

Bizonyos ételek hisztamin tartalma magas, más ételek pedig a szervezet hisztamin termelését fokozzák. Az eredmény mindkét esetben az, hogy a hisztamin intoleranciás beteg, ha ezeket az ételeket elfogyasztja, kellemetlen tünetek megjelenését fogja tapasztalni. Hasfájás, hasmenés, fejfájás, hányás a leggyakoribb panasz, de a krónikus orrfolyás és orrdugulás hátterében is megbújhat hisztamin intolerancia, ami ritkán, de asztmás rohamot is kiválthat. A csokoládé mellett a hisztamin mértékét növeli a következő, az ünnepi asztalon is gyakran előforduló ételek fogyasztása is: halak, pácolt húsok, alkohol (különösen a vörösbor), sajtok, savanyú káposzta, padlizsán, ketchup, citrusfélék, papaya, eper, ananász, dió, mogyoró, paradicsom és spenót.

Poratka allergiásnak plüssállatot

A házipor-allergia okozója a háziporatka mikroszkopikus méretűre feltöredezett, levegőben szálló széklete. Fő táplálékát az ember elhalt, lehullt hámsejtjei jelentik, ezért főleg a kárpitozott bútorokban, ágyneműben, matracban és a plüssállatokban fordul elő nagy mennyiségben. Az arra érzékenyeknél a poratka orrdugulást, tüsszögést, torokviszketést és bőrtüneteket is okozhat. Főként a gyermekek előszeretettel választanak hálótársul plüssállatot maguknak, így természetesen bizonyos idő elteltével ezek is megtelnek poratkával. Az atka terjedését jól jellemzi az az adat, mely szerint az egy-két éve a szobánkban lévő párna súlyának mintegy 10 százalékát már az elhullott atkák és ürülékük teszi ki.

Fémallergiásnak bizsut

A bizsuk nem nemesfémekből készülnek, ezzel együtt nagyon népszerűek, hiszen segítségükkel változatos kiegészítőkre tehetünk szert, viszonylag kedvező áron. Ám nem ritka, hogy viselésük kellemetlen tüneteket okoz: a fülbevaló környékén a fül ég, viszket, a nyaklánc, karkötő mellett a bőr kipirul, begyullad. A fémallergia leggyakrabban bőrtünetekkel jelentkezik. Vörösség, viszketés, duzzanat, hámló-kiszáradt bőr. A tünetek először közvetlenül az érintkezés helyén alakulnak ki, később akár test szerte is megjelenhetnek. Hosszabb fennállás esetén a bőr megvastagodik, berepedezik, bizonyos esetekben a bőrtünet lehet csalánkiütésszerű is. Azt gondolhatnánk, hogy bizsuk helyett biztosabb, ha ezüst ékszert választunk, de sajnos gyakran ezek viselése is fémallergiás tüneteket vált ki. Ennek oka, hogy az ezüstből készült ékszereket más fémekkel is ötvözhetik, az eltérő összetétel miatt pedig az is előfordulhat, hogy az egyik ezüst ékszer panaszokat okoz, a másik pedig nem. Ha bizonytalanok vagyunk, válasszunk aranyból készült ékszert, ez az az anyag, amely a legkisebb valószínűséggel fog allergiás tüneteket okozni.

Illatosítók, gyertyák és illóolajok

A karácsonyi hangulat elengedhetetlen kellékei. A pot-pourri szárított növényi összetevői penész spórák táptalajai lehetnek, ezért allergiások semmiképp ne tegyék olyan helyre, ahol közvetlenül belélegezhetik. Bizonyos illatanyagok az arra érzékenyeknél szintén felerősíthetik a tüneteket, így a bennük lévő kémiai anyagok miatt az illatosított gyertyák egy része is problémát okozhat.

Allergén szobanövények

Egy 1985-ben készült belga tanulmány szerint a fikuszok családjába tartozó Ficus benjamina, másnéven csüngőágú fikusz nedvéből, annak száradása után a latex szerkezetéhez hasonló, allergén molekulák jutnak a lakás légterébe. A kutatók által végzett vizsgálatban résztvevő 59 szénanáthás beteg 78 százaléka mutatott allergiás reakciót a fikusz, yucca, borostyán, pálma és más közismert dísznövények közül legalább egyre. Dr. Balogh Katalintól megtudtuk, hogy a szobanövények fajtától függetlenül is képesek allergiát okozni, gyakran öntözött, nedves földjük ugyanis kedvelt táptalaj a penészgombák számára. A gombatelepek kialakulását megelőzendő, javasolt bizonyos időközönként fellazítanunk a föld felső rétegét és a kelleténél gyakrabban cserélnünk a virágföldet. Fontos, hogy a cserépbe, a virágföldre hullott leveleket eltávolítsuk, mert ezeken is elszaporodhatnak a penészgombák.

Ételallergiások vendégségben

A nagy gonddal megválasztott ajándékok mellett fontos, hogy a menü összeállítása során ügyeljünk az alapanyagokra is. Ha ételallergiás vendég is érkezik hozzánk, akkor győződjünk meg róla, hogy az ételek hozzávalói között nem szerepel allergén összetevő, illetve, hogy az allergénmentes fogások a főzés során sem szennyeződtek (érintkeztek) az allergénnel!

süti beállítások módosítása