Budai Allergiaközpont


Az asztmás gyerekek kevésbé fittek

2010. február 04. - Allergiaközpont

Egy dán egyetem kutatást végzett arról, hogyan befolyásolja az asztma a gyerekek mindennapjait, testi állapotát és egészségét.

Éppen ezért felmérték 57 frissen diagnosztizált, még nem kezelt asztmás gyerek és 157 egészséges kortársuk test-összetételét (testzsír százalék, izomszövet aránya, csontok összetétele) és fizikai állapotát, valamint állóképességét kardiovaszkuláris fitness-teszt segítségével. Az egyes gyerekeknél jelentkező asztma súlyosságát a tüneteket alapján becsülték meg.

Az eredmények egyértelműek voltak: az asztmás gyerekek kevésbé voltak fittek, magasabb volt a testzsír-százalékuk, és többen voltak közülük elhízottak, mint egészséges társaik. Minél magasabb volt a mért testzsír-arány, annál alacsonyabb volt a gyerekek napi aktivitása és annál kevesebb időt töltöttek erőteljes mozgással. Az asztmás csoportban pedig az derült ki, hogy minél nagyobb a gyerekek állóképessége és minél többen mozognak aktívan, annál inkább kézben tartható a betegség.

Az elhízást azonban mindenképpen ajánlatos megelőzni, hiszen a túlsúlyos gyerekek egyértelműen kevésbé aktívak, mint a normál súlyú társaik, ez pedig tovább rontja állóképességüket és egészségi állapotukat.

Forrás: Allergy. 2009 Nov;64(11):1649-55.

Gyógyszermentes terápia: úszás hatására javulnak az asztmás tünetek

Évről-évre egyre több gyermeknél diagnosztizálnak asztmás betegséget. A légutak krónikus gyulladása sok esetben megnehezíti a megfelelő sportág megválasztását a gyermekek és felnőttek számára egyaránt.Az eddigi ismeretek alapján az úszás más sportágakkal szemben kevésbé valószínű, hogy asztmás rohamot provokál, még a nem megfelelően kontrollált asztma esetében sem. A betegek állapotára gyakorolt pozitív hatásáról azonban nem állt rendelkezésre adat.

A Taipei Orvosi Egyetem munkatársai kutatásukban egy 6 hetes úszás-tréning hatását vizsgálták asztmás gyermekek közreműködésével. A résztvevőket két, 15 fős csoportba osztották. Az egyik csoport tagjai 6 héten át rendszeresen végeztek úszás edzéseket.

A vizsgálat végén, 6 hét elteltével összehasonlították csúcskiáramlási érték és légzésfunkciós eredményeiket a kontroll csoportba tartozó gyermekekével. Megfigyelték, hogy a rendszeres úszás végző csoport tagjainak nem csak a vizsgálati eredményei javultak, de az asztma súlyossága is jelentősen csökkent.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy a rendszeres úszás hatására javul az asztmás gyermekek állapota, így hatásos gyógyszermentes terápiás módként alkalmazható gyermekek és felnőttek esetében egyaránt.

Forrás: Respirology, 2009. 08.

süti beállítások módosítása