Budai Allergiaközpont


Hiányosak az ismereteink és elbagatellizáljuk az allergiát

2018. február 18. - EgészségBlog
Annak ellenére, hogy hazánkban a lakosság több mint 50%-a érzékeny legalább egy allergénnel szemben, a betegség súlyát még mindig kevesen ismerik fel. Prof. Dr. Nékám Kristóf allergológus erről, és a hiányzó ismeretek életveszélyes következményéről is beszélt a Prima Medica Szakmai Napon tartott előadásában.

 

„Csak allergia” szindróma

Sem egyéni, sem közösségi, sem pedig döntéshozói szinten nem ismert és elismert az allergiás betegség súlya, ez pedig épp oly mértékben hozzájárul a betegség terjedéséhez, mint az öröklött hajlam, a környezeti tényezők vagy az életmód. A Budai Allergiaközpont orvosa, a Magyar Allergia Szövetség elnöke hangsúlyozta, annak ellenére, hogy az allergiák kezelése hazánkban is egyre növekvő terhet jelent a társadalomra nézve – gyógyszer és egyéb költségek, elvesztett munkanapok, teljesítmény csökkenés – a betegséget a mai napig „csak allergia”-két kezelik. Pedig a nem megfelelően kezelt betegnél idővel újabb allergiák jelenhetnek meg, illetve szövődményként asztma is jelentkezhet.

Ön tudja, hogy mit kell tennie életveszélyes reakció esetén?

Hiányosak az ismereteink és elbagatellizáljuk az allergiátSajnos a hiányos ismeretek még az olyan súlyos tünetegyüttesek kapcsán is megmutatkoznak, mint az anafilaxia. Az anafilaxia a legsúlyosabb allergiás reakció, melyet elsősorban földimogyoró, diófélék, halak és tenger gyümölcsei okoznak, de kiválthatja tejfehérjék, tojás, szója, egyes gyógyszerek fogyasztása és rovarmérgek is. Ételallergia esetén, ha az érintett személy az allergént tartalmazó ételt elfogyasztja, akár gégevizenyő, vérnyomáscsökkenés, sápadtság, ájulás és eszméletvesztés is bekövetkezhet nála. Ez az anafilaxia, melynek kezeléséhez adrenalin injekcióra van/lehet szükség, amit a felkészített betegnek magának a saját combjába kell beadnia, amint a tünetei jelentkeznek. Csak ez képes megelőzni, hogy az állapota súlyosbodjon, míg a sürgősségi ellátás megérkezik. Ennek ellenére az orvosnál anafilaxia tüneteivel jelentkező beteget egész Európában az esetek többségében antihisztaminokkal és/vagy kortikoszteroidokkal kezelték még a közelmúltban is, adrenalint csak az esetek 13%-ában alkalmaztak.

Az ételallergének jelölése sem megfelelő

2014 év vége óta uniós jogszabály alapján nálunk is törvényileg kötelező az allergének feltüntetése az élelmiszerek csomagolásán vagy más információs helyen. Az ételallergiások a mindennapi gyakorlatban szembesülnek a hiányosságokkal, amelyeket egy 2016-ban, hazánkban elvégzett felmérés is megerősített. Eszerint a termékek 61 százalékánál nem volt megfelelő az allergének jelölése: sok helyen rossz, vagy hiányos, illetve rossz olvashatóságú, elérhetőségű jelölést találtak.

Milyen változásokra van szükség?

Az ételallergiások érdekében természetesen nélkülözhetetlen a törvényi előírások betartása, az allergének pontos jelölése az élelmiszereken. Fontos az információk, ismeretek terjesztése, ismerni és felismerni a betegség tüneteit, melyek az allergia típusától függően változók lehetnek, és életkoronként is gyakoriságukban eltéréseket mutatnak. Folyamatos kihívást jelent az új allergiák megjelenése, illetve az is, hogy egyre fiatalabb korban jelentkeznek az első tünetek. Azonban ezeket idejében felismerve és kezelve, szükség esetén a családban elvégzett szűrővizsgálatokkal is kiegészítve biztosítható a betegek jó életminősége és megelőzhető a betegség súlyosbodása is.

Beszámoló az első Prima Medica Akkreditált Szakmai Napról

A Budai Allergiaközponttal közös szervezésben, „Táplálékallergiák és intoleranciák” témakörben hirdette meg első akkreditált szakorvosi továbbképzését a Prima Medica Egészségközpontok. Az egyre szélesebb rétegeket érintő téma sok szakembert vonzott, így azok számára, akik helyhiány miatt nem vehettek részt a programon, online közvetítés formájában is elérhetővé tették az előadások anyagát.

 

A 2018. január 27-én zajlott rendezvény köszöntő beszédében dr. Babai László igazgató elmondta, hogy a Prima Medica Akkreditált Szakmai Napok célja, hogy segítséget nyújtson egy-egy speciális szakterület ellátásában, egyes betegségcsoportok sikeres kezelésében, az adott területen megjelenő innovációk megismerésében és további, elmélyült tudás megszerzésében. A Szakmai Napok rangját emeli a Szegedi Orvostudományi Egyetem akkreditációja, amelynek révén, a „Táplálék allergiák és intoleranciák” képzésen való részvételért 14 kreditpontot biztosítottak a résztvevők számára.

 

 

 

Az első előadásban Prof. Dr. Nékám Kristóf allergológus és klinikai immunológus, belgyógyász, klinikai farmakológus a komplex, több szervi allergiák közt az ételallergiák helyéről és terheiről beszélt. Kiemelte, hogy még mindig nem vesszük elég komolyan az allergiák jelentőségét, hiányosak az ismereteink az életveszélyes allergiás reakció, az anafilaxia ellátásának terén is. Kitért arra is, hogy a törvényi szabályozás ellenére az ételallergének jelölésében is elmaradás tapasztalható. Második előadásában az adalékanyagokkal és táplálékkiegészítőkkel kapcsolatos aktuális tudnivalókat ismertette.

 

A szünetet követően dr. Hidvégi Edit PhD gyermekgyógyász, gasztroenterológus, tüdőgyógyász a táplálékallergiák és intoleranciák típusait, illetve a kettő közti különbségeket és hasonlóságokat foglalta össze. Előadásából megtudhattuk, hogy egyes élelmiszerek ételallergiát és ételintoleranciát egyaránt okozhatnak, illetve kiemelte, hogy a gyermekkori táplálékallergia a gyomor- és bélrendszeri, bőrtünetek mellett milyen gyakori légúti betegségek kialakulásában játszhat szerepet.

 

 

 

 

 

Dr. Polgár Marianne PhD gyermekgyógyász, gasztroenterológus a táplálékallergia kisded és gyermekkori sajátosságait összefoglalva hangsúlyozta az első ezer nap fontosságát a gyermek fejlődésében. Ismertette a korai allergia prevenció sarkalatos pontjait, beszélt többek közt a probiotikumok szerepéről, a bél megfelelő mikrobiom összetételének és az anyatejes táplálás jelentőségéről. Következő előadásában, a táplálékallergia megelőzésének megváltozott szemlélete kapcsán ismertette a hozzátáplálásra vonatkozó aktuális információkat, nemzetközi és hazai ajánlás alapján.

 

Az ebédszünetet követően Dr. Réthy Lajos PhD allergológus és klinikai immunológus, gyermekgyógyász előadásában beszélt a molekuláris komponens alapú diagnosztika szerepéről az ételallergiák és keresztallergiák kivizsgálásában, illetve a 244-es nanotechnológiás allergiateszt alkalmazásának területeiről. Számos érdekesség közt megtudhattuk azt is, hogy miért okozhat tüneteket poratka allergiásnak egy ráksaláta elfogyasztása, miért kerül ananász enzim a mentes lisztbe és hallhattunk a kullancscsípés hatására jelentkező vöröshús-allergiáról is.

 

Dr. Sárdi Krisztina belgyógyász, gasztroenterológus a gluténfüggő megbetegedések típusait ismertette. Előadásában hangsúlyozta, hogy a gyomor- és bélrendszeri tüneteken túl a glutén fogyasztása szerteágazó tüneteket produkálhat az arra érzékenyeknél. Beszélt a lehetséges szövődményekről és társbetegségekről is, illetve hangsúlyozta, hogy a kivizsgálás előtt megkezdett diéta álnegatív eredményhez vezethet.

 

 

 

A rövid szünetet követően a szakmai napot Varga Dóra dietetikus, okleveles táplálkozás tudományi szakember előadása zárta, aki a táplálékallergiával és intoleranciával élők étrendjének főbb sajátosságait ismertette. Előadásában külön hangsúlyozta a kiegyensúlyozott étrend szerepét a hiányállapotok megelőzésében, beszélt az egyes allergének helyettesítésének lehetőségeiről, illetve felhívta a figyelmet a Mentes és Finom védjegyre, mely az érintettek otthonon kívüli mentes étkezését hívatott megbízhatóbbá tenni.

 

 

A Prima Medica Akkreditált Szakmai Napok ebben az évben még négy alkalommal kerül megrendezésre. A pontos időpontokról, témakörökről és jelentkezés módjáról bővebb információt a

http://primamedica.hu/szakmai-napok
honlapon olvashat.

süti beállítások módosítása