Budai Allergiaközpont


Kell-e felmentés testnevelésből az asztmás gyereknek?

2017. november 16. - EgészségBlog
Ha a gyerek fizikai terhelésre rendszeresen befullad, nehezen veszi a levegőt, akkor kerülni fogja a testmozgást, így azonban idővel nemcsak az asztmájával, hanem a plusz kilók miatti következményekkel is meg kell küzdenie. Dr. Hidvégi Edit gyermektüdőgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa szerint ezért a megoldás nem a sport kerülése, hanem a rendszeres testmozgáshoz való feltételek biztosítása.

Gyakori tévhit: nem a szteroid miatt hízik el!

Az inhalációs szteroidok a leghatásosabb gyulladáscsökkentők, az asztma kezelésének alapjai, semmivel nem helyettesíthetők. A szteroid tartalmú gyógyszerekről ismert, hogy szedésük következtében nem ritka az akár jelentősebb mértékű elhízás. Ez azonban nem igaz az asztma kezelésében használt, inhalációs szteroidokra. Az asztma kezelése során alkalmazott szteroidok belélegzéssel jutnak a tüdőbe, ahol kizárólag helyi hatást fejtenek ki. Ennek megfelelően a mellékhatásaik is helyben jelentkeznek, rekedtséget, szájgombásodást okozhatnak – ezt a használatukat követő alapos szájöblítéssel lehet megelőzni.

Két választás létezik

Kell-e felmentés testnevelésből az asztmás gyereknek?Az asztma és az elhízás kapcsolata tehát nem a gyógyszerekre vezethető vissza, oka a mozgásszegény életmód. A tudat, hogy gyereke bármelyik pillanatban befulladhat a pályán, aggasztó. Aki átélte már szülőként az asztmás rohammal járó ijedtséget, mindent megtenne azért, hogy a jövőben ezt elkerülje. Ilyenkor a szülő két megoldás közül választhat: vagy felmenti a gyereket minden testmozgás alól, s az egyébként jól beállított kezeléssel panaszmentesen telnek napjaik. A másik megoldás, hogy felkeresi a gyermeket kezelő orvost, elmondja, hogy a gyermeke sportolni szeretne és közösen megbeszélik, hogy miként szükséges módosítani a megelőző gyógyszerek dózisát, illetve mit használjon az edzések előtt, hogy a fizikai terhelés által kiváltott rohamot megelőzzék.

Az „egyszerűbb” megoldásnak ára van

A sport számtalan előnyét nehéz lenne egy bekezdésben felsorolni, de azon túl, hogy az egészséges izomzat és vázrendszer kialakulásában nélkülözhetetlen, asztmás gyerekek esetében még egy fontos előnnyel bír: javítja a tüdő működését. Több kutatás és a napi tapasztalat is igazolja, hogy a rendszeresen edző gyerekek jobban reagálnak a kezelésre, esetükben kevesebb gyógyszerre is lehet szükség ahhoz, hogy állapotuk stabil maradjon, és a rohamokat elkerüljék. Nem kell feltétlenül csak a versenysportra gondolni. A testnevelés óra alól felmentett, a szünetekben focizó társai mellett kispadra szoruló gyerek egy sor közösségi élményből is kimarad. A biztosnak látszó felmentés és a mozgás elkerülése tehát hosszútávon nem a legjobb megoldás.

Együtt élni az asztmával

A fizikai terhelés mellett valakinél a pollenek, a dohányfüst, bizonyos illatanyagok, a háziállatok szőre vagy épp a hideg okoz hirtelen köhögési rohamot, nehézlégzést – magyarázza dr. Hidvégi Edit. A gyermeket ezektől sem tudjuk mindig megóvni, a lényeges dolog az, hogy mindig legyen náluk „iránytű” az olyan helyzetekre, amikor a tüneteik fokozódnak. Ez az iránytű a megfelelően beállított kezelés, a jól kontrollált asztma mellett az asztma akcióterv. Ebben pontról pontra minden fontos információ és leírás megtalálható arról, hogy mit tegyen a roham megelőzéséhez, ha úgy érzi, hogy a tünetei erősödnek és mit csináljon, ha mégis befulladt. Ha ismeri a betegségét, megfelelően használja a gyógyszereket – ezt a rendelőben van mód begyakorolni – akkor nem a betegsége fogja meghatározni a mindennapjait.

Ne csak gyümölcsleveket igyanak kánikulában a kisgyerekek!

Forró nyári napokon több folyadékot fogyasztunk, amire szükség is van, hogy a hőség miatti rosszullétet elkerüljük. Kisgyerekeknél különösen fontos erre ügyelni, ám az is fontos, hogy mivel pótoljuk a folyadékot. Ha túlzásba visszük a gyümölcsök, gyümölcslevek fogyasztását, könnyen átmeneti fruktóz felszívódási zavar alakulhat ki, aminek jellegzetes tünete a vizes hasmenés.

Átmeneti fruktóz felszívódási zavar

A friss gyümölcsök fogyasztása a kiegyensúlyozott táplálkozás része, hiszen nemcsak rengeteg vitamint és ásványi anyagot, de sok rostot is tartalmaznak, így a gyomor- és bélrendszer egészséges működéséhez is hozzájárulnak. Ha azonban huzamosabb időn keresztül, nagyobb mennyiségben fogyasztunk belőlük, akkor kellemetlen mellékhatásokat is okozhat.

Ne csak gyümölcsleveket igyanak kánikulában a kisgyerekek!A gyümölcsöket is túlzásba lehet vinni

A nyári hőségben még veszélyesebb lehet egy hasmenéses betegség, márpedig a fruktóz tartalmú ételek túlzásba vitt fogyasztása ezt könnyen előidézheti – figyelmeztet dr. Polgár Marianne, a Budai Allergiaközpont gyermekgyógyász, gasztroenterológus főorvosa. Átmeneti fruktóz intolerancia bárkinél előfordulhat, egészséges, jól fejlett 2-3 éveseknél is gyakori. Ha sok fruktóztartalmú ételt (gyümölcsöt, gyümölcslevet) fogyaszt a gyermek, akkor a nagy mennyiség miatt a szervezete nem tudja megfelelően lebontani. Ennek legjellemzőbb tünete a vizes hasmenés, ami súlyos esetben akár kiszáradást is okozhat.

Nem kell végleg lemondani a fruktóztartalmú ételekről

A fruktóz felszívódási zavart H2 kilégzési teszttel, gyümölcscukor terheléssel lehet kimutatni. A tünetek átmeneti diéta hatására, a bélrendszer regenerálódását követően elmúlnak, a fruktóztartalmú ételeket pedig fokozatosan vissza lehet vezetni az étrendbe.

Mire ügyeljünk a diéta alatt?

Ami magas fruktóz tartalma miatt egyértelműen mellőzendő: az alma, a körte, a birsalma, a füge és a szőlő. Fruktóz felszívódási zavar esetén azonban nemcsak a gyümölcsök, de akár az édesítéshez használt kristálycukor is hasfájást okozhatnak. A mindennapos használatban levő kristálycukor, porcukor répa-cukrot tartalmaz, aminek része a fruktóz, ezért ez, továbbá a méz is kerülendő.

Hogyan előzhetjük meg a kialakulását?

Dr. Polgár Marianne hangsúlyozza, hogy a megelőzés érdekében elsősorban nem a gyümölcsöket kell kiiktatnunk a gyermek étrendjéből. Ha tízóraira, uzsonnához a gyermek életkorának megfelelő mennyiséget fogyaszt ezekből, reggelihez, ebédhez, vacsorához is ehet bátran zöldséget. A fő probléma, ha a folyadékpótlás során szinte csak gyümölcsleveket kap, nagy mennyiségben ezek okozzák a kellemetlen tüneteket. Igyekezzünk változatos italokkal kínálni a kicsiket a melegben. Ha a vizet nem issza szívesen, készíthetünk házilag ízesített ásványvizet is, ha friss gyümölcsöket áztatunk egy üvegben, de a házi limonádé, vagy a lehűtött gyümölcstea akár cukor nélkül, vagy minimális édesítéssel is finom.

süti beállítások módosítása