A magas D-vitamin szinttel rendelkező asztmás betegek tüdőfunkciós értékei jobbak és kedvezőbben is reagálnak a gyógyszeres kezelésre azon társaiknál, akik szervezetében a „napfény vitamin” a szükségesnél kisebb mértékben mutatható ki.

A vizsgálatban résztvevő 54 asztmás beteg állapotfelmérését követően a kutatók megállapították, hogy az alacsony D-vitamin szinttel rendelkező betegek tüdőfunkciója rosszabb, a légúti hiperreaktivitás mértéke pedig közel kétszerese a normál D-vitamin szinttel rendelkező résztvevőkhöz képest.

A megfigyelések alapján alacsony D-vitamin mellett a betegek rosszabbul reagálnak a gyógyszeres kezelésre is, de a hiányállapot szerepet játszhat a légutak fokozott gyulladásában is.

Az asztma és az elhízás közti kapcsolatot már korábban is ismerték, most azonban arra is fény derült, hogy a legalacsonyabb D-vitamin értékeket a túlsúlyos betegeknél mérték, így feltehetőleg a D-vitamin hiány áll az összefüggés hátterében.

Az asztmás betegek számára tehát fontos a megfelelő D-vitamin bevitel biztosítása. Az asztma kezelésére szolgáló glucocorticoid (szteroid) készítmények például közismerten csökkentik a szervezetben a D-vitamin mennyiségét.

Jelen ajánlások szerint a felnőttek számára javasolt nap D-vitamin mennyiség életkortól függően 400IU-600IU. Táplálékkiegészítők mellett, pótlásáról természetes forrásból, halak, halolaj tartalmú élelmiszerek fogyasztásával és a szabad levegőn való tartózkodás, a napfény segítségével gondoskodhatunk.

Forrás: American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine.

Az „allergia-járvány” története meglehetősen jól dokumentált, módot adva arra, hogy behelyezzük a D-vitaminról szóló hipotézist ebbe a folyamatba. Ezen tanulmány célja, hogy feltérképezze az angolkór (Rachitis) gyakoriságának, a D-vitamin pótlásnak, és az allergia terjedésének összefüggéseit, visszatekintve egészen az 1880-as évekre.

Az angol városokban az 1880-as években meglehetősen magas volt az angolkóros megbetegedések aránya, hiszen csak ekkortájt kerültek a forgalomba a tőkehalmáj-olaj készítmények, viszont a népességben szinte egyáltalán nem volt jelen az allergia. Az 1930-as évekre a szénanátha gyakorisága 3 %-ra emelkedett azokban az angol anyanyelvű országokban, ahol döntően tőkehalmáj-olajat használtak az angolkór ellenszereként. Az 1980-as évekre azonban az iparosodott vidékeken már a mesterségesen előállított D-vitamint alkalmazták a csecsemők táplálék-kiegészítőjeként, aminek eredményeként szinte teljesen eltűnt a betegségek spektrumáról az angolkór. Ugyanebben az időben az allergia terjedése elérte minden idők legmagasabb szintjét, hiszen már a népesség 30 százaléka volt érintett a problémában.

Az időbeli egybeesés tehát megfigyelhető a D-vitamin adása és az allergia terjedése között, bár konkrét következtetések mégsem vonhatók le mindebből. Mindenesetre érdekes, hogy két korai tanulmány is foglalkozott ezzel a kérdéssel (1930-ban Reed és 1962-ben Selye), megalapozva ezzel a modern D-vitaminról szóló hipotéziseket, amelyről az első tanulmány 1999-ben jelent meg.

Forrás: Allergy, Asthma & Clinical Immunology 2009, 5:8