Az „allergia-járvány” története meglehetősen jól dokumentált, módot adva arra, hogy behelyezzük a D-vitaminról szóló hipotézist ebbe a folyamatba. Ezen tanulmány célja, hogy feltérképezze az angolkór (Rachitis) gyakoriságának, a D-vitamin pótlásnak, és az allergia terjedésének összefüggéseit, visszatekintve egészen az 1880-as évekre.

Az angol városokban az 1880-as években meglehetősen magas volt az angolkóros megbetegedések aránya, hiszen csak ekkortájt kerültek a forgalomba a tőkehalmáj-olaj készítmények, viszont a népességben szinte egyáltalán nem volt jelen az allergia. Az 1930-as évekre a szénanátha gyakorisága 3 %-ra emelkedett azokban az angol anyanyelvű országokban, ahol döntően tőkehalmáj-olajat használtak az angolkór ellenszereként. Az 1980-as évekre azonban az iparosodott vidékeken már a mesterségesen előállított D-vitamint alkalmazták a csecsemők táplálék-kiegészítőjeként, aminek eredményeként szinte teljesen eltűnt a betegségek spektrumáról az angolkór. Ugyanebben az időben az allergia terjedése elérte minden idők legmagasabb szintjét, hiszen már a népesség 30 százaléka volt érintett a problémában.

Az időbeli egybeesés tehát megfigyelhető a D-vitamin adása és az allergia terjedése között, bár konkrét következtetések mégsem vonhatók le mindebből. Mindenesetre érdekes, hogy két korai tanulmány is foglalkozott ezzel a kérdéssel (1930-ban Reed és 1962-ben Selye), megalapozva ezzel a modern D-vitaminról szóló hipotéziseket, amelyről az első tanulmány 1999-ben jelent meg.

Forrás: Allergy, Asthma & Clinical Immunology 2009, 5:8