Budai Allergiaközpont


Mit mutatnak a Marsh-értékek?

2018. július 10. - EgészségBlog

A cöliákia diagnózisához szükséges vékonybél biopszia eredményét az ún. Marsh-kritériumok alapján határozzák meg. Dr. Sárdi Krisztina gasztroenterológust, a Budai Allergiaközpont orvosát a vizsgálatról és az eredmények kiértékeléséről kérdeztük.

 

Pozitív és negatív laborvizsgálat mellett is szükség van rá

Ha valakinél felmerül a gyanú, hogy panaszai összefügghetnek a glutén fogyasztásával, akkor első lépésben szerológiai vizsgálatot végeznek. A vérvétel eredményét minden esetben összevetik a beteg panaszaival, vagyis negatív lelet mellett sem jelenthető ki senkiről, hogy nem cöliákiás, pedig panaszai vannak. Ilyen esetben tovább kell folytatni a kivizsgálást, a következő lépés a vékonybél biopszia elvégzése. Erre egyébként pozitív laborlelet mellett is sor kerül, mert a cöliákia diagnózisához a szerológiai vizsgálat mellett a biopszia elvégzésére is szükség van.

Mit mutat a vizsgálat?

Mit mutatnak a Marsh-értékek?A gyomortükrözés során a gyomron át a vékonybél kezdeti szakaszába vezetjük az endoszkópot. A vékonybélben látott ödémás, vizenyős nyálkahártya, csipkézett redő élek illetve ellapult redőzet utalhat cöliákiára. A vékonybél biopszia során vett bélnyálkahártya minta szövettani vizsgálatra kerül. A cöliákiás immunrendszere autoantitesteket termel a búzában, árpában és rozsban lévő fehérjék (glutén) ellen. Az autoantitestek gyulladást okoznak a bélben és károsítják a bélfalat. A gyulladás miatt a vékonybélben található bélbolyhok károsodnak, ellaposodhatnak, ez a változás megfigyelhető a szövettani mintában.

Marsh és a számok

A szövettani minták eredményeit súlyossági fok szerint, a Michael N. Marsh patológus által meghatározott csoportosítás alapján, 0-4-es skálán értékelik. A Marsh 0 érték a negatív lelet, ha ezt látjuk, normális a bélnyákahártya állapota. Marsh 1 és 2 gyulladást jelez, Marsh 3 esetében már a bélbolyhok megrövidülése látható. Itt több alcsoport is létezik attól függően, hogy a károsodás mértéke részleges vagy teljes. A Marsh 4 pedig ritka, de súlyos eredmény, mely a bélbolyhok teljes sorvadását jelzi.

Egymásnak ellentmondó eredmények?

Dr. Sárdi Krisztina felhívja a figyelmet arra, hogy az egyes vizsgálatok eredményeit és a beteg tüneteit nagyon fontos együttesen értékelni, csakis így születhet megfelelő diagnózis. Valóban ellentmondásosnak tűnhet, ha a beteg a pozitív szerológia mellett kap egy Marsh 0-s leletet, ezt nevezzük látens cöliákiának. Egy másik eset a néma cöliákia, amikor tünetek nem jelentkeznek, a szerológia pozitív és a bélbolyhok károsodása “észrevétlenül” zajlik. Ezt a folyamatot visszafordítani gluténmentes étrend segítségével lehet. A harmadik eset, amikor minden vizsgálat negatív, ám a betegnek a glutén fogyasztásával összefüggő tünetei vannak. Ilyenkor a kezelőorvos javaslatára megkezdi a gluténmentes étkezést és figyeli, hogy tapasztal-e javulást. Amennyiben igen, akkor nem-cöliákiás gluténérzékenység (NCGS) a diagnózis.

Negatív lelet ellenére is okozhatja búzaallergia a tüneteit

Orrfolyás, tüsszögés, szemviszketés, esetleg asztma, hasfájás, hasmenés, hányás, csalánkiütés? Ha régóta szenved a felsorolt, gyakran jelentkező tünetektől, akkor érdemes utána járni, hogy mi okozza a panaszait. A tünetek hátterében ugyanis búzaallergia is állhat, mely fizikai terhelés mellett, egyeseknél súlyos esetben anafilaxiát is okozhat. A kivizsgálás során a hagyományos allergiatesztek nem adnak választ, a diagnózishoz speciális, multiplex allergiateszt elvégzésére van szükség.

Már voltam allergiavizsgálaton, negatív lett

A korábbi vérvizsgálatok az allergiás beteg allergénje elleni specifikus ellenanyag (IgE) termelésének mértékét tudták kimutatni. Ma azonban már tudjuk, hogy az egyes allergének több összetevőből állnak, ezek a komponensek pedig eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek – magyarázza dr. Hidvégi Edit gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa. Így fordulhat elő, hogy valakinél az IgE értéke nem magasabb, a vizsgálat negatív, pedig tünetei vannak. Azonban, ha megnézzük az egyes komponenseket is, akkor kiderülhet, hogy valamelyik emelkedést mutat. Ezt azonban kizárólag olyan teszt tudja kimutatni, amely képes az allergén kivonat mellett annak komponenseit is vizsgálni.

Nem jártam még utána, mivel a tüneteim csak időnként jelentkeznek

Negatív lelet ellenére is okozhatja búzaallergia a tüneteitHa valakinél emelkedett a búza elleni ellenanyag mértéke, ami a hagyományos allergiavizsgálattal kimutatható, akkor a tünetei állandóan jelentkeznek. Ha azonban a búza ismert négy komponense közül csak az egyik magasabb, akkor a tünetei elsősorban bizonyos helyzetekben - fizikai terhelés, vagy más, a szervezetet megerőltető szituáció, például magas láz, nőknél menstruáció, esetleg bizonyos gyógyszerek vagy alkohol egyidejű fogyasztása esetén - jelentkeznek.

Életveszélyes következménye lehet, ha elmarad a kivizsgálás

Ha nem tulajdonítunk különösebb jelentőséget az említett helyzetekben kialakuló tüneteknek, akár anafilaxiás sokk is jelentkezhet. A búzafüggő, fizikai terhelésre jelentkező anafilaxia akkor alakulhat ki, ha valakinél emelkedett a búza egyik allergén komponensének értéke a vérben, és fizikai terhelést megelőzően 1-2 órával lisztes ételt fogyaszt. Ilyenkor az edzés, vagy a szervezetet megerőltető szituáció következtében nehézlégzés, verejtékezés, sápadtság, csalánkiütés, testszerte ödéma jelentkezhet. A vérnyomás drasztikus csökkenése miatt ájulás, végső esetben a keringés teljes leállása is bekövetkezhet.

A hagyományos allergia tesztek nem adnak választ

Semmi esetre sem szabad tehát a tüneteket elbagatellizálni, ha panaszaink vannak, járjunk utána, mi okozhatja – figyelmeztet dr. Hidvégi Edit. A korábbi allergiatesztek mellett ma már elérhetőek olyan átfogó megoldások, mint a multiplex allergiatesztis, amely egy vérmintából vizsgálja a teljes allergént és annak komponenseit is. Ennek azért van különös jelentősége, mert a kivizsgálás során a szokásos allergiatesztek nem adnak választ. Ilyen esetben ugyanis az illetőnek az össz. búza-specifikus IgE laborértéke nem feltétlenül magas, de a vizsgálatkor a búzaallergén egyik komponense, az omega-5 gliadin viszont jelentős emelkedést mutat. A fizikai terhelés indukálta anafilaxiát pedig ez az összetevő váltja ki.

Multiplex allergiateszttel megelőzhető az anafilaxia?

Ha a vizsgálat alapján igazolódik az omega-5 gliadin szerepe az anafilaxia kiváltásában, akkor alapvető természetesen a búzatartalmú ételek fogyasztásának kerülése, a nagyobb megterheléssel járó szituációk (pl. fizikai terhelés) alatt és az azt megelőző órákban. Ha vizsgálat alapján felmerül az anafilaxia veszély lehetősége, akkor életmódbeli tanácsok mellett szükség lehet életmentő gyógyszer (adrenalin tartalmú öninjektor, az életveszélyes tüneteket okozó anafilaxia első tüneteinek észlelésekor kell beadni) alkalmazására, amit szükség esetén allergológus orvos fel is ír.

Miért hízott meg hirtelen a lisztérzékeny gyermekem?

Habár a cöliákia (lisztérzékenység) szerteágazó tüneteket produkálhat, az érintett gyerekek rendszerint soványak, végtagjaik vékonyak, emellett a rossz felszívódás miatt feltűnően előredomborodó, „pókhas” jellemző rájuk. A gluténmentes étkezésre való átállás után, ahogy a szervezetük is regenerálódik, a testalkatuk is jelentős változáson megy keresztül, sokan akár jelentősebb túlsúlyt is felszednek az új étrend mellett. Ennek lehetséges okairól és kezeléséről Rajcsik Enikő dietetikus, a Budai Allergiaközpont gyermek táplálkozási szakértője nyilatkozott.

 

Lisztérzékenység=rossz felszívódás

A cöliákia autoimmun betegség, az érintetteknél a bélbolyhok károsodása miatt rossz felszívódás jellemző. A diagnózist megelőzően hiába eszik változatosan a lisztérzékeny gyermek, a vitaminok, ásványi anyagok és egyéb fontos tápanyagok nem tudnak megfelelően hasznosulni a szervezetében, emiatt fogyás jelentkezik. A bélbolyhok károsodását a búzában, az árpában és a rozsban található fehérje, a glutén okozza, ha ezt kiiktatjuk az étrendből, idővel a bélbolyhok regenerálódnak és a gyermek megfelelően fog fejlődni. A cöliákia vérvizsgálattal és endoszkópos vizsgálattal diagnosztizálható, a gluténmentes diétát csak ezt követően szabad megkezdeni!

Fogyástól a hízásig

Miért hízott meg hirtelen a lisztérzékeny gyermekem?A gluténmentes étkezésre áttérő cöliákiás gyerekekre jellemző, hogy feltűnően jó az étvágyuk, s ahogyan a diéta hatására a bélbolyhok regenerálódnak, a tápanyagok is megfelelően tudnak hasznosulni a szervezetükben. És ilyenkor kell nagyon résen lennie a szülőnek, hogy a megfelelő tápanyagok tudjanak hasznosulni! Rajcsik Enikő kiemelte, hogy a leggyakoribb hiba, hogy búzaliszt helyett a főzés során csak a magas szénhidráttartalmú, alacsony rosttartalmú, leggyakrabban burgonya vagy kukoricakeményítőt tartalmazó gluténmentes lisztkeverékeket, vagy a szintén szénhidrátban gazdag riszlisztet használjuk. Ezzel már önmagában is megemeljük a napi szénhidrát mennyiséget, de ha emellett a gyermek napközben sokat nassol (szintén ezekkel a lisztekkel és cukorral készült süteményeket, sós rágcsákat) és ezzel együtt még keveset is mozog, akkor a kezdeti kedvező súlygyarapodás hamar az elhízás felé fog eltolódni.

Gyerek ne fogyókúrázzon!

Ha a súlygyarapodást egyértelműen a túl magas szénhidráttartalmú étrend okozza, akkor ennek csökkentése a célunk, de nem drasztikus és hirtelen fogyókúrával, hanem lassú és tartós életmódváltással. Gluténmentes étkezés mellett is teljes értékű étrendet kell összeállítani a gyerekeknek, ezért a szénhidrátokat nem kiiktatni, hanem helyettesíteni kell lassú felszívódású, magas rosttartalmú és természetesen gluténmentes gabonafélékkel. E célból jó választás, ha a sütés és főzés során az ételeket teljes kiőrlésű barna riszliszt, gluténmentes zabpehelyliszt, kókusz, mandula, gesztenye, szezámmag, hajdina, csicseriborsó, köles vagy cirokliszt felhasználásával készítjük.

Apró változtatásokkal új étrend

- Tervezzük meg a gyermek napi étkezéseit, egy nap lehetőleg ötször egyen, ebből három nagy és két kisebb étkezés.

- Az étrend alapját a felsorolt, lassú felszívódású gabonák, zöldségek, gyümölcsök, sovány húsok és tejtermékek képezzék.

- Sok esetben már azzal jelentős súlycsökkenést lehet elérni, ha a gyereket a korábban megszokott szénhidrátban gazdag nassolásról leszoktatjuk és helyette egészségesebb alternatívákat – például gyümölcsöket, olajos magvakat, otthon készített túrókrémet, zabkását, zabkekszet, kölesgyolyót - kínálunk.

- A rostbevitelt tudjuk növelni, ha az ételeket, vagy az otthon sütött kenyereket útifű maghéjjal, vagy chia maggal dúsítjuk. A gyermek étrendjét változatossá tehetjük az álgabonák – hajdina, amaránt, quinoa, köles - beiktatásával, melyek szintén jelentős rostforrások.

- Cukrozott üdítők helyett vizet, házi készítésű gyümölcsteákat, - nyáron lehűtve – vagy valódi gyümölccsel ízesített ásványvizet adhatunk.

- A táplálkozás mellett fontos a rendszeres testmozgást – legalább napi fél órát - is a gyermek napirendjébe iktatni.

Ha bizonytalan, kérjen segítséget!

A túlsúly már gyermekkorban is nagymértékben megnöveli a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját, ne legyintsünk tehát, hogy majd kinövi, mert mozgás és étrendi változtatások nélkül nem fogja. Az sem jó, ha túl szigorúan fogjuk a diétáját, mert az egyoldalú táplálkozás hiányállapotokhoz vezethet, így a gyermek megfelelő fejlődése nem biztosított. Ha bizonytalanok vagyunk, kérjük dietetikus segítségét az életkornak megfelelő, kiegyensúlyozott étrend összeállításához! 

süti beállítások módosítása